B. G. F. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar

DIDAKTIKA

Az embert nem lehet valamire megtanítani,

csak hozzá lehet segíteni ahhoz,

 hogy a tudást maga szerezze meg

( Galileo Galilei

I. Didaktika  tárgya, fogalma

„ Az oktatáselmélet igazi funkciója a célirányosan vezérelt és irányított tanulás útján történő optimális személyiségfejlesztés”.    (Nagy Sándor )

A didaktika az oktatás elmélete. Az oktatás területén azokkal az általános problémákkal foglalkozik, amelyek valamennyi tantárgy tanítására és tanulására vonatkozik. A didaktika fogalomkörébe minden beletartozik ami kapcsolatban van a tanítással, tanulással, képzéssel. 

A didaktika a neveléstudomány részterülete, amely az oktatás általános elméletével a tanítás – tanulás folyamatára vonatkozó törvényszerűségek, alapelvek feltárásával foglalkozik, ezen belül a tanári munkára és a tanulói munkára vonatkoznak.  Elnevezése görög eredetű szavakból alakult ki:

     didaszkó : oktatok, tanítok

                 didaszkein : oktatni, tanítani

                 didaszkalosz : oktató, tanító

II. A didaktika története

Az ember létezése óta törekszik arra, hogy amit megismert, megtanult másoknak is megtanítsa, átadja. Ősidőktől fogva a szülő, a felnőtt, a nagyobb tudással rendelkező tanította a fiatalabbat a kevesebb tapasztalattal rendelkezőt. Kezdetben az ismeretek átadása próbálkozással, utánzással, a gyermekek számára készített kis szerszámokkal játékos formában történt.

Az állami rend kialakulása már magasabb ismereteket igényelt. Míg kezdetben elég volt bizonyos készségeket elsajátítani, most már bizonyos ismeretek tudása is szükségessé vált. Az ismeretek elsajátítása, tanulása alkalomszerű volt. Pl. Kínában a vándortanító megérkezése határozta meg a tanulás idejét, vagy Rómában az apa vitte el fiát a Forumba, ahol politikai ismereteket szerezhetett. Ebben az időben az oktatásban kevés volt a tudatosság. A gyerek főként azt sajátította el, amit az egyes alkalmakkor hallott, látott.

A középkorban az egyház által irányított iskolákban a hit alapján kellett elfogadni a papok által közvetített ismeretanyagot. Az anyagot memorizálni kellett, gondolkodás nélkül elfogadni, a tananyag főként misztikus, spekulatív jellegű volt.

A fejlődés során az ismeretek oly mértékben növekedtek, hogy az adott alkalmak kevésnek bizonyultak a tudás megszerzéséhez. Szükségessé vált a tanítás, az oktatás intézményesítése, az utánzás, a magolás  helyett más módszer kialakítása.

A 17. században válik önálló tudománnyá a pedagógia, előtte a filozófia keretei között foglalkoztak az ismeretszerzés és az ismeretek átadásának kérdéseivel.

A „didaktika meghatározást először Ratke (1571-1635) német pedagógus alkalmazta.

Comenius (1592-1670) honosította meg a didaktikát a Didactica Magna” ( Nagy oktatástan) című művében. A didaktika fogalma alatt azt az „általános művészetet” értette mellyel mindenki mindenre meg lehet tanítani. A Nagy oktatástanban fogalmazta meg :

    · a nevelés ( erkölcsi és vallásos ) célját

    · az iskola szervezeti kereteit, rendjét

    · a pedagógiai alapelveket

    · a tanuláshoz szükséges eszközöket

    · a tananyag kiválasztását

Hangsúlyozta, hogy nem tekintélyelv alapján kell tanulni a diáknak, hanem saját tapasztalással, saját vélemény, saját gondolatok kialakításával. A tanulás ne legyen a gyermek számára gyötrelem.

Locke (1632-1704) „ Értekezés az emberi értelemről” című művében az emberi tudatot tiszta laphoz hasonlítja (tabula rasa), erre a lapra az ember a tapasztalás útján szerzett ismeretei kerülnek fel. Az ember szerezzen hasznos ismereteket, melyeket alkalmazni tud. Locke a mit, kinek és  hogyan tarja fontosnak a tanítás során. Hasznos ismereteket szerezzenek, úgy, hogy a gyermek ne érezze tehernek a tanulást. Alkalmazkodni kell a gyermek életkorához, adottságaihoz, képességeihez.

Rousseau (1712-1778) Nevelésről vallott nézeteivel korát megelőzte és hatással volt a reformpedagógia képviselőire. A gyermeket helyezi a nevelés középpontjába. Figyelembe veszi a gyermek természetét, kíváncsiságát, és ehhez igazítja az oktatást. A gyerek azt tanulja meg ami a természetes tudásvágyának megfelel, a tanulás legfőbb mozgatója a gyermekben lévő természetes, ösztönös kíváncsiság. A gyermek ne készen kapja az ismereteket, hanem ismerje, találja fel azokat.  Úgy kell nevelni ahogy a gyermek természete megköveteli.

Pestalozzi (1746-1827) szerint „ Az ember tanítása… nem más, mint segítséget nyújtani a természet önkibontakoztatására irányuló törekvéseknek.” (Pestalozzi,1959, 75.9. ) Pedagógiai nézeteiben fejti ki, hogy az oktatásnak követni kell a gyermeki természetet, a meglévő ismeretekhez kapcsolódjanak az új ismeretek. Fontosnak tartja a gyermeki tevékenységet, a munkát az új ismeretek megszerzéséhez. Lehetőséget kell adni az oktatás során az egyéni ösztönök kibontakoztatására. A tanulás során a fejre a szívre és a kézre kell hatni.

Herbart (1776-1841) Elsőként választotta szét a nevelést és az oktatást. Így nagyobb hangsúlyt kapott a mit és hogyan tanítsunk kérdése. Herbart szerint az oktatás célja a sokoldalú érdeklődés kialakítása a gyermekben. Az oktatás során érvényesülni kell az általa felállított  fokozatosságnak, ( világosság foka, az asszociáció foka, a rendszerfoka foka, módszer foka ) amely során jut el az egyén a biztos tudáshoz. 

A reformpedagógia képviselői elméleteik megfogalmazásához figyelembe vették elődeik nézeteit. (Montessori, Dewey, Claparede, Parkhurst, Rudolf  Steiner, Kerschensteiner, Decroy, Frenet, Wasburne, Key)

A reformpedagógia legfőbb jellemzői :

  · gyermekközpontúság,

  · figyelembe veszi az egyéni képességeket, az egyéni munkatempót      

  · a frontális munka helyett a csoportos az  egyéni munka kap szerepet,

  · a pedagógus irányító, segítő szerepet kap

  · a tananyag mennyisége csökken,

  · fejlesztik a tanulók természetes hajlamait, érdeklődését, képességeit

III. Didaktika főbb kérdései : 

Mit -  Hogyan -  Hol -  Ki – Kit

Mit : a tanulók  mennyit és mit tanuljanak meg az adott  műveltségtartalomból,

Hogyan : tartalmazza azokat  a módszereket, szervezeti és munkaformákat, technikai

                eszközöket amelyeket a pedagógus alkalmaz az oktatás során,

Hol : az oktatási - nevelési intézmény ahol a tanítás – tanulás folyamata megvalósul,

         (iskola,  tanterem, speciális helyiségek )

 Ki : a pedagógus, az  oktató, személye, munkájának minősége,  felkészültsége,

 Kit : figyelembe véve a tanulók korát, képességüket, fejlettségi szintjüket.

A didaktika legfőbb feladata:

Ismeretszerzés,        ismeretek alkalmazása,

rendszerezés,               megszilárdítása,            ellenőrzés,

A didaktika kapcsolata más tudományokkal

A didaktika kapcsolata a pedagógia résztudományaival és más tudományokkal, melyek az oktatás kérdéseivel foglalkoznak.                                                           

A pedagógia  résztudományai , amelyek között interdiszciplináris kapcsolat van.

²Didaktika  

²Neveléstörténet                                                                                     

²Neveléselmélet                                                                                      

²Összehasonlító pedagógia                                                                         

²Szakmódszertan

Neveléstörténet:  a történelem során miként alakult a nevelés intézményrendszere az oktatás tartalma, módszere, eszköze. 

Neveléselmélet: a tanulók személyiségének kialakulásával és fejlesztésével foglalkozik, az oktatást a nevelés fő eszközének tekinti. A didaktika és a neveléselmélet kölcsönösen hat egymásra.

Összehasonlító pedagógia: nemzetközi irányzatokat, módszereket vizsgál és mutat be.

Szakmódszertan:  egyes tantárgyak sajátosságaival foglalkozik (tantárgypedagógia )

Az egyes tudományok új felismeréseikkel, törvényszerűségeivel segítik és gazdagítják a velük kapcsolatban álló más tudományokat. A didaktika is kapcsolatban áll több tudománnyal:

²Filozófia

²Pszichológia